A megnyitás elmélet születésének előzményei. |
Az 1987-ben megjelent, hat Hexasakk Híradó kimért, hivatalos hangvétele miatt ragadtam tollat és írtam a Magyar Társadalmi
Hexasakk Szövetség elnökének: Gelencsér Mihálynak, bővítő és jobbító szándékkal. Akkor még nem gondoltam, hogy ez a kis elméleti próbálkozás lesz az átmenet, a régi és az új Híradó között. Sajnos az a jelentkező levelem piszkozata elkallódott, így emlékezetből próbálom felidézni:
1.Felvetettem a sok paragrafus szükséges volta mellett is nyomasztó túlsúlyát.
2.A kevés játszmaelemzést.
3.A megnyitáselmélet hiányát. Itt hivatkoztam a Kalinyinban élő orosz V. P. Volkovra, akivel ez időben levelezési partikat és ha nehézkesen is /erősen szótározva/ eszméket cseréltünk erről a témáról.
4.Elküldtem a Középgyalog megnyitásának vázlatát.
5.Javasoltam a versenyenkénti legjobb és legszebb partik díjazását.
|
Szerencsére a válaszlevelet megtaláltam: |
Tisztelt Bódor Sporttárs?
Levelét megkaptam és a magam részéről teljesen igazat adok önnek. Nagyon jó volna, ha a különböző játszmák szépségeit, művészi megoldásait is bemutatná lapunk. Csupán egy a bökkenő, hogy eddig ezt senki sem vállalta. Nem a szerkesztés hiányossága ez, hanem a vállalkozó szellemű játékosaink hiánya?
Felajánlom önnek, hogy a rendelkezésünkre álló anyagból, mely részben játszmagyűjteményekben már megjelent, részben még játszmalapokon van, állítson össze a középgyalog-megnyitáshoz hasonlóan egy-egy megnyitáselméletet.
Gondolok itt elsősorban:
1.Rudolf- megnyitásra /1.Hhf4, vagy Hdf4./
2.Királygyalog-megnyitásra /1.g5, vagy g6./
3.Vezérgyalog-megnyitásra /e5, vagy e6./
4.Magyar-megnyitásra /d4, vagy d5./
5.Pécsi-megnyitásra /1.i3, vagy i4./
6.Sziráki- megnyitásra /1.Fi5./
A középgyalog- megnyitással együtt ez összesen 7 megnyitást tartalmazna, azaz hét cikket és értékelést adna a megnyitásokat illetően.
Ha ez február végéig elkészülne kb.14-16 nyomtatott oldal terjedelemben teljesen kitöltene egy újság terjedelmet és esetleg olyan célt is szolgálna, hogy mások is kedvet kapnának az ilyen munkára. Ez lenne az első megnyitáselemzés a hexasakkban. Amennyiben vállalja azonnal közölje és postafordultával küldöm az anyagot?
Baráti üdvözlettel:
Pécs,1988.jan.4. Gelencsér Mihály
|
Tisztelt Gelencsér Sporttárs?
Levelét megkaptam. Örömmel vállalom a megnyitások összeállítását. Adottságaimhoz képest próbálok megfelelni a saját és sakktársaim elvárásainak. Erőmhöz mérten igyekezni fogok, hogy a lehetőségek felhasználásával jól sikerüljön. Ehhez szükségem van minél több játszmára, mivel nekem kevés van. Előre is köszönöm.
A február végi határidőt közelinek tartom, de majd meglátom hogyan alakul. Nem lenne szerencsés, ha egyszerre közölnék a megnyitásokat, 2-3 pont elég lenne, s emellett jutna hely versenyekre és más fontos dolgokra is. Még egyszer köszönöm a bizalmat:
Sporttársi üdvözlettel:
Debrecen,1988.január 04. Bódor Sándor
|
Tisztelt Bódor Sporttárs?
Köszönjük, hogy az általunk kért elméleti munkára vállalkozott. Mellékelten küldjük az ígért anyagot, melyből csak a játszmagyüjteményeket kérjük vissza a munka befejeztével. A játszmalapokra nem tartunk igényt.
A munka időpontjával kapcsolatban jó lesz, ha március közepére tudja az anyagot rendelkezésünkre bocsátani. Mi mindenképpen szeretnénk az újságot úgy átformálni, hogy a szakcikkek legyenek túlsúlyban /megnyitás elméletek, közép-és végjáték elemzések stb./ és egyéb közlendőink minimális terjedelemben jelentkezzenek. Ezzel el tudjuk azt érni, hogy újságunk bármikor eladható lesz, évek múlva is és ez nem megvetendő szempont.
A részleteket majd Pécsett megbeszéljük. Visszaküldöm a középgyalog megnyitás kidolgozását is, mivel a mi játszmáink között is van ilyen jellegű megnyitás és kérem ezekkel kiegészíteni.
Várom néhány érdekesebb játszma elemzését is, ahol csupán azt kérem megjelölni, hogy hányadik lépés után tegyük be az állásrögzítő ábrát. Sok sikert kívánok?
Sporttársi üdvözlettel:
Pécs,1988.január 18. Gelencsér Mihály
|
Ilyen előzmények után kezdtem el a munkát. Szerencsére vagy szerencsétlenségemre időm volt bőven, mivel ezidôben a leszázalékolásom utáni /ami adódott: többszörösen törött lábból- elferdült nyavalygós gerincből - és szorongó mitrális szívbillentyű szűkületből/ 4 órás, könnyített irattározási papírtologatós pénzkeresetet műveltem.
Debrecen, 1988.
|
 |
_____ Gelencsér Mihály __________ Bódor Sándor _____ |
|